A kosárlabda-társadalom ismét elvesztett egy nagyszerű kollégát. Életének 46. évében elhunyt Kis Balázs.


Egy ember életét nem lehet pár leírt gondolattal „összefoglalni”. Emléket állítani és emlékeztetni rá, talán igen.

Balázs 1975.11.05-én született Budapesten, a fővárosban töltötte gyermekkorát. Megalkuvást nem tűrő, szókimondó, humorral és jó kedvvel bővelkedő karaktare egész életét jellemezte. Tanulmányait a Kafka Margit Gimnáziumban kezdte, majd az ELTE-n, és TF-n folytatta.

A kosárlabdával a MAFC egyesületében ismerkedett meg, akkori edzője is úgy emlékszik rá, hogy neki csak a győzelem volt elfogadható, másról hallani sem akart. Középiskolás korára Balázs realizálta, hogy profi kosárlabdajátékos már nem lesz belőle, így más maradási utat keresett szeretett sportágában.
1992-ben játékvezetői vizsgát tett, majd 1992-93-ban megalakította több játékvezető kollégájával és barátjával együtt a Jolly Rogers nevű csapatot, amely több átalakuláson, névváltoztatáson átesve a mai napig szerepel a Budapest bajnokságban ASE nemecsek néven. Ő volt a csapat ötletgazdája, motorja, csapatkapitánya.
Játszott a Pest megyei bajnokságban a játékvezetői csapat megkerülhetetlen részeként is, számtalan emlékezetes pillanatot okozva a mérkőzést levezető kollégáknak, csapattársaknak, ellenfeleknek.

Játékvezetőként 2002-ben csatlakozott az NBI-es kerethez, és 2005-2007-ig a legmagasabb osztályban vezetett mérkőzéseket. NB-s játékvezetői karrierjének egy Achilles sérülés vetett véget, de így is több mint 150 mérkőzésen fújta a sípot.
A 2000-es évek közepétől tevékeny része volt a Budapesti és a Pest megyei játékvezető képzésben. Sok, még ma is aktív játékvezetővel szerettette meg a szakma szépségét. A megyei szövetségben játékvezető-küldőként és a játékvezető bizottság tagjaként is tevékenykedett. Az aktív kosárlabdázást orvosi tanácsra hagyta abba, de így is a kosárlabdaélet része maradt, komisszárként, VB. elnökként, NB-s, országos és megyei mérkőzéseken találkozhattunk vele.

„Kisbé”, mert sokan így ismertük, elment, de szellemisége, humora, egyénisége örökké közöttünk marad….

Felesége, két gyermeke, családja, barátai és a teljes kosárlabda társadalom gyászolja.